2009. 04. 08.
Nyomtalanul
- Felosonhatok hozzád, úgy titokban, annyira titokban, hogy még mi se tudjunk róla? Nem szólok egy szót sem, és te is hallgatsz, nem beszélgetünk, a falaknak is füle van, a pók is hallgatózik, a porcicák a sarokban minden mozdulatunkat figyelik, óvatosnak kell lennünk. Pszt! Ne szólalj meg. Nem kell mondj se
mmit, csak az ajtót hadd nyitva.
Ülj le a fotelba, és ott várj. Mikor belépek az ajtón, ne köszönj, ne állj fel, ne mozdulj.
A játék most kezdődik. Kegyetlen vagyok és vérszomjas. Levetem a cipőm, nyomot nem akarok hagyni a szőnyegen, tudom, hogy utánam úgyis átkutatják a lakást. Lábnyomot, vércseppet, rúzsfoltot, ondót fognak keresni, nem tévedhetünk. Mind téged figyelnek, te vagy a kiszemelt, te vagy az áldozat. Segíteni fogok neked, hogy teljes ártatlanságban léphess újra a világ színe elé.
Az ölödbe fogok ülni, de te nem érhetsz hozzám, mert az ujjaid rajtam is nyomot hagynak.
Hátrakötöm a kezed, a lábaidat is összekötöm, menekülésre semmi esélyed.
Szikét veszek majd elő a táskámból, ki lesz fertőtlenítve, ne aggódj, készültem erre az estére, nem fogok tévedni. A halántékodnál felnyitom a koponyád, óvatos leszek, a gyöngyöző véred lenyalogatom, fájni fog, de nem szólhatsz, nem panaszkodhatsz, nem kiabálhatsz. Tilos! Viszont sírhatsz. Könny nélkül, hang nélkül. Ha nem megy, megmutatom, hogyan kell, de nem féltelek.
Mélyíteni fogom a sebet, egészen addig, amíg az agyadban nem kutathatok. Csak oda nyúlok, ahova engem raktároztál el, ne félj, a többi emlék sértetlen marad. Megkeresem a hologramot, amit rólam alakítottál ki, és elkezdem majd törölni. Lassan megy ez, nem olyan mint a winchester, hogy megnyomok egy billentyűt és már nincs is, egész esténk rá fog menni. Halványítom a nyomokat, először a körvonalaimat törlöm, majd a hangomat, a kimondott szavaimat, végül a szagomat. Semmit nem fogok hagyni, nyomtalanul eltűnök. Összevarrom a sebedet, csak egy kis csík, ennyi fog látszani, borotválkozás utáni sebként fog begyógyulni, de készülj fel, kegyetlenül fog fájni.
Azt neked hagyom.
mmit, csak az ajtót hadd nyitva. Ülj le a fotelba, és ott várj. Mikor belépek az ajtón, ne köszönj, ne állj fel, ne mozdulj.
A játék most kezdődik. Kegyetlen vagyok és vérszomjas. Levetem a cipőm, nyomot nem akarok hagyni a szőnyegen, tudom, hogy utánam úgyis átkutatják a lakást. Lábnyomot, vércseppet, rúzsfoltot, ondót fognak keresni, nem tévedhetünk. Mind téged figyelnek, te vagy a kiszemelt, te vagy az áldozat. Segíteni fogok neked, hogy teljes ártatlanságban léphess újra a világ színe elé.
Az ölödbe fogok ülni, de te nem érhetsz hozzám, mert az ujjaid rajtam is nyomot hagynak.
Hátrakötöm a kezed, a lábaidat is összekötöm, menekülésre semmi esélyed.
Szikét veszek majd elő a táskámból, ki lesz fertőtlenítve, ne aggódj, készültem erre az estére, nem fogok tévedni. A halántékodnál felnyitom a koponyád, óvatos leszek, a gyöngyöző véred lenyalogatom, fájni fog, de nem szólhatsz, nem panaszkodhatsz, nem kiabálhatsz. Tilos! Viszont sírhatsz. Könny nélkül, hang nélkül. Ha nem megy, megmutatom, hogyan kell, de nem féltelek.
Mélyíteni fogom a sebet, egészen addig, amíg az agyadban nem kutathatok. Csak oda nyúlok, ahova engem raktároztál el, ne félj, a többi emlék sértetlen marad. Megkeresem a hologramot, amit rólam alakítottál ki, és elkezdem majd törölni. Lassan megy ez, nem olyan mint a winchester, hogy megnyomok egy billentyűt és már nincs is, egész esténk rá fog menni. Halványítom a nyomokat, először a körvonalaimat törlöm, majd a hangomat, a kimondott szavaimat, végül a szagomat. Semmit nem fogok hagyni, nyomtalanul eltűnök. Összevarrom a sebedet, csak egy kis csík, ennyi fog látszani, borotválkozás utáni sebként fog begyógyulni, de készülj fel, kegyetlenül fog fájni.
Azt neked hagyom.
