2009. 04. 05.
Vurstli
A második vurstlira is rácsodálkoztam, amit háromszáz méteren belül láttam, ebben a kívülálló szemével nézve kellemesnek mondott kisvárosban. Az első a nagyobb gyerekeknek való, akár felnőtt is felülhetne valamelyik szédületet kiváltó szerkezetre. Az össznépi szórakozóhelyek hangulatából maradtak itt a lovak, zebrák, kisvonatok, körhinták, amely most már a lakótelep ifjabb nemzedékét vonzza. Vonzza-e egyáltalán? Kell-e ez nekünk még?
Megnéztem, egész közel mentem, és szemügyre vettem. Volt hullámvasút, sárkány fejjel az elején és sárkányfarokkal a végén, kisvonat és kisautók, céllövölde Monte Carlo felirattal, ahol az üzemeltető hölgyet hirtelen viaszfigurának néztem. Körhinta helyett egy kosarat tartó építmény ágaskodott a csillagok felé, kivilágítottságában karácsonyfával vetekedett, a tetején Extrem felirat villódzott, többszöri nekifutásra sikerült is kiolvasnom. Ez a remekmű 180 fokban lendítette ki a kosarát, ugye ennyi lehet csak, hogy át ne libbenjen a tengelye körül, és ez az Obladi, oblada ritmusaira történt.
Századforduló elején lehetett varázsa. De most?
A vasárnapokat a Vurstli közönsége „kifáradva egész heti fárasztó munkájában nyugtalanul, epedve várja” és „kettőzött szorgalommal dolgoznak, hogy kijuthassanak a ligetbe és egy víg napot töltsenek” Erre a különleges alkalomra a legszegényebbek is vagy főleg ők kiöltöztek: „vasalt pofák az aszfalton”, szivarozó napszámosok, „quakkerekben parádézó suszterinasok, ropogós lefelé fordított duplamákvirág toilettes cselédek, dragonyosok csizmákban mint egy remorquer” (Granasztói Péter: Tömegszórakozás a Városligetben A vurstli)
Kik a mai vurstlik látogatói? Nappal unatkozó anyukák és apukák, akik a csemetéjüket próbálják elkápráztatni, vagy elkábítani egy szédületes hintalóval, vagy ütközős kisautóval, szokja meg a gyerek a mindennapi koccanásokat minél hamarébb.
Este? Megnéztem, lefigyeltem, mert kíváncsi voltam. Nem árulom el, maradjon titok.
És a múltban, vajon miről szólt a vurstli?
„szédületkeresésről, amelynek elérése olykor nehéz és mindig veszélyes (kábítószer, alkohol). Ebben a „másik világban” minden lehetséges, de előre kiszámított, rövid ideig tart és minden kockázat nélküli. Ezek a pörgő, forgó, zuhanó és gyors szerkezetek megzavarják az ember egyensúlyérzékét, és valamilyen fizikai, kéjes zavart, izgalmi állapotot keltenek. Ezt a kéjes állapotot csak tovább fokozta a nyári meleg, a kintornások zenéje, melynek dallamára „olyan jó kedvvel kurjongat [a körhintázó közönség], mintha ezzel összes vágyát kielégítette volna. Néhány tour után az egész közönség teljes képességével énekli az amúgy istentelen melódiát. Sokan új jegyet váltanak a következő körre.”
A pörgő, forgó gépekkel ugyanazt sikerült elérni, amit korábban a maszkos karneváli vigasságokkal, legföljebb a szédület vette át, igaz csak néhány percre, a maszk szerepét, egy másik világba vezette a résztvevőket, akik így elfeledték a jelent. A szédülettel párhuzamosan a szexualitás is szerephez jutott a hintázás közben, ezzel is fokozva az élvezeteket. Főleg a repülő hintákra és a hajóhintákra gondolunk, ahol általában legények és lányok hintáztak egymásnak feszülve, és „sikoltozás rikoltozás hallik, amikor a hinta a magasba perdül, de azért elülnének a levegőt hasító hajóban egész délután [a cselédek és udvarlóik]” (Granasztói Péter: Tömegszórakozás a Városligetben A vurstli)
Talán akkor volt varázsa.
És most?
Kell-e még ez a szórakozási forma?
Vagy a városnak nyújt bevételt? Egy néhány tízezer forint? Ez is számit? Az út másik felén a földig tiport szálloda romjaival tökéletesen harmonizál, ahol majd az Aldi fog a pénztárcánkra pályázni.
Néhány száz méterre áll a vurstli kisöccse, vagy kishúga, inkább húga, mert ott minden baba rózsaszín. Ugyanolyan, mint az előbbi, csak a miniatűr változata. Ide még a gyerekkocsiban levő kispolgárokat várják, akik itt edzhetik a kis izmaikat kapaszkodással a csoda masinákba.
Mindennapi gyarlóságaink és aljasságaink jól megférnek ebben a környezetben.
Megnéztem, egész közel mentem, és szemügyre vettem. Volt hullámvasút, sárkány fejjel az elején és sárkányfarokkal a végén, kisvonat és kisautók, céllövölde Monte Carlo felirattal, ahol az üzemeltető hölgyet hirtelen viaszfigurának néztem. Körhinta helyett egy kosarat tartó építmény ágaskodott a csillagok felé, kivilágítottságában karácsonyfával vetekedett, a tetején Extrem felirat villódzott, többszöri nekifutásra sikerült is kiolvasnom. Ez a remekmű 180 fokban lendítette ki a kosarát, ugye ennyi lehet csak, hogy át ne libbenjen a tengelye körül, és ez az Obladi, oblada ritmusaira történt.
Századforduló elején lehetett varázsa. De most?
A vasárnapokat a Vurstli közönsége „kifáradva egész heti fárasztó munkájában nyugtalanul, epedve várja” és „kettőzött szorgalommal dolgoznak, hogy kijuthassanak a ligetbe és egy víg napot töltsenek” Erre a különleges alkalomra a legszegényebbek is vagy főleg ők kiöltöztek: „vasalt pofák az aszfalton”, szivarozó napszámosok, „quakkerekben parádézó suszterinasok, ropogós lefelé fordított duplamákvirág toilettes cselédek, dragonyosok csizmákban mint egy remorquer” (Granasztói Péter: Tömegszórakozás a Városligetben A vurstli)
Kik a mai vurstlik látogatói? Nappal unatkozó anyukák és apukák, akik a csemetéjüket próbálják elkápráztatni, vagy elkábítani egy szédületes hintalóval, vagy ütközős kisautóval, szokja meg a gyerek a mindennapi koccanásokat minél hamarébb.
Este? Megnéztem, lefigyeltem, mert kíváncsi voltam. Nem árulom el, maradjon titok.
És a múltban, vajon miről szólt a vurstli?
„szédületkeresésről, amelynek elérése olykor nehéz és mindig veszélyes (kábítószer, alkohol). Ebben a „másik világban” minden lehetséges, de előre kiszámított, rövid ideig tart és minden kockázat nélküli. Ezek a pörgő, forgó, zuhanó és gyors szerkezetek megzavarják az ember egyensúlyérzékét, és valamilyen fizikai, kéjes zavart, izgalmi állapotot keltenek. Ezt a kéjes állapotot csak tovább fokozta a nyári meleg, a kintornások zenéje, melynek dallamára „olyan jó kedvvel kurjongat [a körhintázó közönség], mintha ezzel összes vágyát kielégítette volna. Néhány tour után az egész közönség teljes képességével énekli az amúgy istentelen melódiát. Sokan új jegyet váltanak a következő körre.”
A pörgő, forgó gépekkel ugyanazt sikerült elérni, amit korábban a maszkos karneváli vigasságokkal, legföljebb a szédület vette át, igaz csak néhány percre, a maszk szerepét, egy másik világba vezette a résztvevőket, akik így elfeledték a jelent. A szédülettel párhuzamosan a szexualitás is szerephez jutott a hintázás közben, ezzel is fokozva az élvezeteket. Főleg a repülő hintákra és a hajóhintákra gondolunk, ahol általában legények és lányok hintáztak egymásnak feszülve, és „sikoltozás rikoltozás hallik, amikor a hinta a magasba perdül, de azért elülnének a levegőt hasító hajóban egész délután [a cselédek és udvarlóik]” (Granasztói Péter: Tömegszórakozás a Városligetben A vurstli)
Talán akkor volt varázsa.
És most?
Kell-e még ez a szórakozási forma?
Vagy a városnak nyújt bevételt? Egy néhány tízezer forint? Ez is számit? Az út másik felén a földig tiport szálloda romjaival tökéletesen harmonizál, ahol majd az Aldi fog a pénztárcánkra pályázni.
Néhány száz méterre áll a vurstli kisöccse, vagy kishúga, inkább húga, mert ott minden baba rózsaszín. Ugyanolyan, mint az előbbi, csak a miniatűr változata. Ide még a gyerekkocsiban levő kispolgárokat várják, akik itt edzhetik a kis izmaikat kapaszkodással a csoda masinákba.
Mindennapi gyarlóságaink és aljasságaink jól megférnek ebben a környezetben.
