2009. 11. 10.
Kisvárosi basszus
Torokfájással ébredtem fel ma reggel. Elnyűttnek, szétesettnek, fáradtnak éreztem magam, a torokkaparászás lehet, hogy reakció a tegnapi mérgemre. Nem volt időm sajnáltatni magam, meg kellett mozdulni, mert elfelejtettem a tegnap egy-két dolgot megvásárolni. A reggeli kötelező kávé után mertem csak tükörbe nézni, de a látvánnyal nem voltam elégedett. Pedig, ha kimegyek az utcára, akkor, muszáj összeszednem magam, a sápadt arc, a karikás szemek nem árulkodhatnak semmiről sem. Mit vegyek fel? Ez volt a másik kérdésem, és problémám, mert hát egy tanárnő nem mehet az utcára, csak úgy bármiben, még akkor sem, ha csak a sarki zöldségeshez megy szombat reggel nyolc óra körül. Hát pont ezekre a dolgokra figyelni, nem voltam hajlandó ma reggel. Leszarom, gondoltam. Ez a kisváros, ezekkel az apróságokkal is fáraszt, itt mindenki ismer, a ruháimat aszerint kell megválogatnom, hogy ez illik éppen a Profiba, de ezzel nem mehetek a Sparba, a fekete szoknyám túl rövid a zöldségeshez, magas sarkú cipőben nem ildomos a piacra mennem, a rojtosodó farmeremet ami már egészen hozzám nőtt, és nagyon szeretem, már szinte sehova fel sem vehetem.
Hát pedig ez utóbbi mellett döntöttem ma reggel, a sminket is hanyagoltam, sem a valós, sem a képzeletbeli ráncokat nem bírtam kivasalni a homlokomról. A hűvös reggel nem esett jól, fáztam, a kopottas farmerdzsekit összehúztam magamon, és paranoid módon figyeltem a járókelőket. Két biciklis megelőzött, de a lámpánál utolérem őket. Az egyik látásból ismerős, akaratlanul is kihallgattam a beszélgetésüket. Nem volt semmilyen zaftos témájuk, de azért informálódtam egy-két dologról. A szombat esti bulit tervezték, ki mit vásárol, ki melyik nővel hajlandó csak elmenni.
A biciklik városa ez szombat reggel. Van, aki csak tolja, egy szatyrot visz esetleg rajta, van amelyiken elől-hátul gyermek ül, ezt sohasem értettem, hogy honnan ennyi merészség így karikázni az autók között, a hetven éves is tekeri –, azért ő eléggé veszélyes járműnek számít az imbolygásaival és tétovázásaival, amikor nem tudja eldönteni egy útkereszteződésnél, hogy jobbra vagy balra menjen. Nem láttam ma reggel ismerős arcokat, olyanokat, akivel köszönő viszonyban vagyok. Ezen meg is lepődtem, de örömmel nyugtáztam, hogy így legalább nem leszek szóbeszéd tárgya, hogy a tanárnő szombat reggel vajon miért nyúzott, hogy nem kellene elnyűtt farmerben járnia, sőt a kócos feje sem éppen hozzáillő.
Ilyen a kisváros. Kíváncsi, és éhes. Keresi azt, ami nem fér rá arra a négyzethálóra, amit ő kiszabott, megtanulta, hogy B3-as négyzet az mindig piros, a C5-ös meg mindig kék. Véletlenül sem szabad eltéveszteni, mert különben megzabál. Bekap, csámcsog rajtad, és kiköp. De a köpet az mindig más. Mindig eltorzult képe lesz annak, amit éppen befalt.
Hát pedig ez utóbbi mellett döntöttem ma reggel, a sminket is hanyagoltam, sem a valós, sem a képzeletbeli ráncokat nem bírtam kivasalni a homlokomról. A hűvös reggel nem esett jól, fáztam, a kopottas farmerdzsekit összehúztam magamon, és paranoid módon figyeltem a járókelőket. Két biciklis megelőzött, de a lámpánál utolérem őket. Az egyik látásból ismerős, akaratlanul is kihallgattam a beszélgetésüket. Nem volt semmilyen zaftos témájuk, de azért informálódtam egy-két dologról. A szombat esti bulit tervezték, ki mit vásárol, ki melyik nővel hajlandó csak elmenni.
A biciklik városa ez szombat reggel. Van, aki csak tolja, egy szatyrot visz esetleg rajta, van amelyiken elől-hátul gyermek ül, ezt sohasem értettem, hogy honnan ennyi merészség így karikázni az autók között, a hetven éves is tekeri –, azért ő eléggé veszélyes járműnek számít az imbolygásaival és tétovázásaival, amikor nem tudja eldönteni egy útkereszteződésnél, hogy jobbra vagy balra menjen. Nem láttam ma reggel ismerős arcokat, olyanokat, akivel köszönő viszonyban vagyok. Ezen meg is lepődtem, de örömmel nyugtáztam, hogy így legalább nem leszek szóbeszéd tárgya, hogy a tanárnő szombat reggel vajon miért nyúzott, hogy nem kellene elnyűtt farmerben járnia, sőt a kócos feje sem éppen hozzáillő.
Ilyen a kisváros. Kíváncsi, és éhes. Keresi azt, ami nem fér rá arra a négyzethálóra, amit ő kiszabott, megtanulta, hogy B3-as négyzet az mindig piros, a C5-ös meg mindig kék. Véletlenül sem szabad eltéveszteni, mert különben megzabál. Bekap, csámcsog rajtad, és kiköp. De a köpet az mindig más. Mindig eltorzult képe lesz annak, amit éppen befalt.
