2009. 06. 30.
A tengeren várlak
Mivel mond többet vagy kevesebbet egy kortárs japán írónő egy európainál, ezzel a gondolattal vettem a kezembe Itojama Akiko ez évben magyar fordításban is megjelent könyvét. Kíváncsi voltam, hogy képes lesz-e kommunikálni velem onnan a Távol-Keletről, megértem-e nőies filozófiáit, egyáltalán találok-e valamilyen közös vonást kettőnk között.
Az öt elbeszélésben összekacsintottam egy néhányszor Itojamaval, nem éreztem a nagy földrajzi távolságot, nem a kelet misztikusabb világát (mint amilyet legutóbb a Shinobi fantasy filmben láttam, de az is lenyűgözött) tárta elém, hanem a mai nőt, férfit, a csúnya gazdasági életnek a kiszolgáltatott áldozataival kellett csak szembesülnöm.
Persze fogyasztottam közben kagylós miszolevest, nyers halat sok zöldséggel, és ittam rá szakét, és socsút, de nem a gasztronómiai leírások miatt álltam szóba Itojama szannal, hanem mert olvastam a borító belső felén, hogy a Csak duma az egész elbeszéléséért megkapta a Bungakukai folyóirat új felfedezettjének járó díjat, és rögtön jelölték a legnagyobb japán irodalmi díjra az Akutagavára is. 2006-ban meg is kapta.
Mi lenne más a történet, mint egy nő kapcsolatai, jelen esetben egy depressziós jakuzával, egy merevedési zavaros politikussal, no meg egy tök szimpatikus szatírral, akivel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg.
Sem a szatír, sem a jakuza nem keletiesebb férfiak mint az öreg Európa földjét taposó pasik, és Tacsibana szan is lehetne bármelyikünk, persze aki nőnek titulálja magát.
Díj ide, díj oda, nekem akkor se ez volt a kedvencem, hanem a Hálaadás a munkáért. Az igaz, egy kicsit Bridget Jonest jutatta az eszembe, mert itt is egy 30-as éveiben járó szingli és ráadásul munkanélküli nő a hősünk, aki a 90-es években, amikor már kipukkant a buborék gazdaság Japánban, próbál elhelyezkedni, de hiába diplomás, ez így sem olyan egyszerű. Humoros és pörgős kis olvasmány, amiben még egy informális házasságközvetítést is elmesél jó adag gúnnyal, iróniával de mindezt annyira finoman, nőiesen teszi, hogy csak a mosoly maradjon ott az olvasó szája szélén.
A Zsákutcás eset egy felemás kapcsolat férfi és nő között, amelyben nincs szex, csak egy egyoldalú és elszakíthatatlan szerelem a nő részéről, amit az írói karrierekre törekvő férfi csak felemás barátsággal viszonoz. Különböző élethelyzetekben elfogadja a nő segítségét, önfeláldozó ápolói munkáját a betegágya mellett is szívesen veszi, de felépülése után se tudnak tovább lépni.
A NEET (Not in Employement, Education or Training) egy Japánban egyre nagyobb méreteket öltő jelenséget mutat be, olyan fiatalokról, akiknek se a suli, se a munka nem jön be. Nagy-Brittaniában született az elnevezés, de Japánban úgy tartják, hogy azok a fiatalok, akik a NEET-be tartoznak, azok nem is akarnak változtatni a helyzetükön.
Ki lehet ebből lépni, van-e valamilyen remény számukra, hát ez a nagy kérdés, amit felvet Itojama. Úgy látszik, hogy szerinte van, egy barát megmenthet egy huszonéves pasit, ki tudja rángatni a barlangjából, ahol már egyetlen kapcsolata a külvilággal csak a net volt, kölcsönökből, könyöradományokból tartotta életben magát két éven keresztül.
A Tengeren várlak, a címadó elbeszélés, annyira aranyos, hogy magamévá tettem rögtön a történetet.
Elvisz egy kicsit a japán vállalatok birodalmába, pontosabban egy építőipari vállalat kerül előtérbe. A cég érdekei, ha úgy kívánják, akkor pakolsz, és egyik napról a másikra már költözöl is Japán egy másik csücskébe. Barátságot, szerelmet, kapcsolatokat, mindent hagysz és mész, mert a cég ezt várja el tőled.
Vajon miért jó ez egy vállalatnak? A stabil és tapasztalattal rendelkező munkaerőt miért mozgatják el a helyéről? Vajon mi magyarok, hogyan tolerálnák ezt itt a mi kis szűk hazánkban?
Érzelmi vonal is van az elbeszélésben, hősnőnket megkéri a munkatársa, ha valami történne vele és meghalna, akkor a számítógépe winchesterét tegye tönkre, hogy senkinek ne kerüljön a kezébe az ott tárolt információ.
Utólag kiderül, hogy naiv kis szerelmes verseket írt, és ezekért tán restellte volna magát még halála után is.
Mosolyogtam. Vajon nekem is kellene-e, és kit kellene megkérjek, hogy halálom után settenkedjen be a szobámba, és a gépem merevlemezének adjon egy olyan halálos döfést, hogy többé ne legyen olvasható? És a netes profiljaim és írásaim törlését vajon kire bízzam?
Hát ha döntöttem, akkor én is egy csillagfejű csavarhúzó szettel ajándékozom meg az illetőt.
Győzött most is az egyszerűség, Itojama Akikonak sikerült.
Itojama Akiko
A tengeren várlak
Európa Könyvkiadó, 2009
Az öt elbeszélésben összekacsintottam egy néhányszor Itojamaval, nem éreztem a nagy földrajzi távolságot, nem a kelet misztikusabb világát (mint amilyet legutóbb a Shinobi fantasy filmben láttam, de az is lenyűgözött) tárta elém, hanem a mai nőt, férfit, a csúnya gazdasági életnek a kiszolgáltatott áldozataival kellett csak szembesülnöm.
Persze fogyasztottam közben kagylós miszolevest, nyers halat sok zöldséggel, és ittam rá szakét, és socsút, de nem a gasztronómiai leírások miatt álltam szóba Itojama szannal, hanem mert olvastam a borító belső felén, hogy a Csak duma az egész elbeszéléséért megkapta a Bungakukai folyóirat új felfedezettjének járó díjat, és rögtön jelölték a legnagyobb japán irodalmi díjra az Akutagavára is. 2006-ban meg is kapta.
Mi lenne más a történet, mint egy nő kapcsolatai, jelen esetben egy depressziós jakuzával, egy merevedési zavaros politikussal, no meg egy tök szimpatikus szatírral, akivel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg.
Sem a szatír, sem a jakuza nem keletiesebb férfiak mint az öreg Európa földjét taposó pasik, és Tacsibana szan is lehetne bármelyikünk, persze aki nőnek titulálja magát.
Díj ide, díj oda, nekem akkor se ez volt a kedvencem, hanem a Hálaadás a munkáért. Az igaz, egy kicsit Bridget Jonest jutatta az eszembe, mert itt is egy 30-as éveiben járó szingli és ráadásul munkanélküli nő a hősünk, aki a 90-es években, amikor már kipukkant a buborék gazdaság Japánban, próbál elhelyezkedni, de hiába diplomás, ez így sem olyan egyszerű. Humoros és pörgős kis olvasmány, amiben még egy informális házasságközvetítést is elmesél jó adag gúnnyal, iróniával de mindezt annyira finoman, nőiesen teszi, hogy csak a mosoly maradjon ott az olvasó szája szélén.
A Zsákutcás eset egy felemás kapcsolat férfi és nő között, amelyben nincs szex, csak egy egyoldalú és elszakíthatatlan szerelem a nő részéről, amit az írói karrierekre törekvő férfi csak felemás barátsággal viszonoz. Különböző élethelyzetekben elfogadja a nő segítségét, önfeláldozó ápolói munkáját a betegágya mellett is szívesen veszi, de felépülése után se tudnak tovább lépni.
A NEET (Not in Employement, Education or Training) egy Japánban egyre nagyobb méreteket öltő jelenséget mutat be, olyan fiatalokról, akiknek se a suli, se a munka nem jön be. Nagy-Brittaniában született az elnevezés, de Japánban úgy tartják, hogy azok a fiatalok, akik a NEET-be tartoznak, azok nem is akarnak változtatni a helyzetükön.
Ki lehet ebből lépni, van-e valamilyen remény számukra, hát ez a nagy kérdés, amit felvet Itojama. Úgy látszik, hogy szerinte van, egy barát megmenthet egy huszonéves pasit, ki tudja rángatni a barlangjából, ahol már egyetlen kapcsolata a külvilággal csak a net volt, kölcsönökből, könyöradományokból tartotta életben magát két éven keresztül.
A Tengeren várlak, a címadó elbeszélés, annyira aranyos, hogy magamévá tettem rögtön a történetet.
Elvisz egy kicsit a japán vállalatok birodalmába, pontosabban egy építőipari vállalat kerül előtérbe. A cég érdekei, ha úgy kívánják, akkor pakolsz, és egyik napról a másikra már költözöl is Japán egy másik csücskébe. Barátságot, szerelmet, kapcsolatokat, mindent hagysz és mész, mert a cég ezt várja el tőled.
Vajon miért jó ez egy vállalatnak? A stabil és tapasztalattal rendelkező munkaerőt miért mozgatják el a helyéről? Vajon mi magyarok, hogyan tolerálnák ezt itt a mi kis szűk hazánkban?
Érzelmi vonal is van az elbeszélésben, hősnőnket megkéri a munkatársa, ha valami történne vele és meghalna, akkor a számítógépe winchesterét tegye tönkre, hogy senkinek ne kerüljön a kezébe az ott tárolt információ.
Utólag kiderül, hogy naiv kis szerelmes verseket írt, és ezekért tán restellte volna magát még halála után is.
Mosolyogtam. Vajon nekem is kellene-e, és kit kellene megkérjek, hogy halálom után settenkedjen be a szobámba, és a gépem merevlemezének adjon egy olyan halálos döfést, hogy többé ne legyen olvasható? És a netes profiljaim és írásaim törlését vajon kire bízzam?
Hát ha döntöttem, akkor én is egy csillagfejű csavarhúzó szettel ajándékozom meg az illetőt.
Győzött most is az egyszerűség, Itojama Akikonak sikerült.
Itojama Akiko
A tengeren várlak
Európa Könyvkiadó, 2009
